Ismerjük meg a Duna-kanyar római határvédelmét! Kiállítás a régi trafóházban

Az út végén a gyalogosan, kerékpárral vagy autóval érkező látogatókat nemcsak az egykori római kiserőd megmaradt falai és jelzésszerűen felépített egyik saroktornya fogadja. A felújított régi trafóházban ugyanis egy kiállítás várja az érdeklődőket, amely izgalmas időutazásra invitál a Római Birodalom határvidékére és Verőce rejtélyekkel teli ókori múltjába.

A látogatók a kiállítás segítségével megismerhetik a Dunakanyar védelmi rendszerét és a verőcei kikötőerőd felfedezésének és kutatásának izgalmas történetét. Látványos 3D-grafikák és rekonstrukciók segítenek elképzelni a – ma már jobbára csak alapfalaiban fennmaradt – kiserőd egykori képét. A régészeti kutatások során előkerült jelentősebb leletek másolatai is megtekinthetők a kiállításban. Kiemelkedik közülük egy kettős emberi arcot ábrázoló bronz mérlegsúly, egy míves bronzmécses valamint egy csontfésű. Egy ókori Szíriából származó üvegedény egykor drága illatszert tartalmazott, amely igazi luxuscikknek számított a Duna-vidéken. A leletek között megjelennek a helyi germánok használati és viseleti tárgyai, jelezve a rómaiak és a szomszédos népek közötti élénk kapcsolatrendszert, amely a Római Birodalom határvidékére béke és háború idején egyaránt jellemző volt. A kiállított tárgyak, tablók és rekonstrukciók elkalauzolják a látogatót a verőcei kikötőerőd előretolt helyőrségének korántsem veszélytelen mindennapjaiba.